Új kedélyjavító módszerre bukkantam a padláson

Sokat fejlődött a technika az utóbbi időben, én nem emlékszem rá, hogy tíz vagy húsz évvel ez előtt ilyen sokat változott volna a világ egységnyi idő alatt.

Történt, pedig, hogy a tesóm, aki diagnosztizált autista, itthon volt a nyári szünetben és én vigyáztam rá. Nem egyszerű feladat, hiszen az ő figyelmük annyira más, mint egy átlagos emberé, vagy nagyon rákoncentrálnak valamire, vagy sehogy se tudja az ember lekötni őket. Már kimaxoltuk az összes applikációt és számítógépes programot, ami fejlesztő lehet a számára. Kezdtem éppen teljesen tanácstalanná válni, hogy mivel foglaljam le, mikor is anya telefonált haza, hogy menjek már fel a padlásra és hozzam le a varrógépet, mert ha délután haza jön, varrni szeretne.

Mivel a tesóm viselkedése nem éppen kiszámítható, így magammal vittem a padlásra, hogy szem előtt legyen. A padláson jó nagy volt a kupi, anya hiába mondta el hol keressem, sehol sem találtam azt a nyomorult varrógépet. De mint kiderült, ez nem is volt olyan nagy baj, hiszen miközben én keresgéltem, a tesóm is elkezdett turkálni a régi dobozok között. Talált egy nagy és poros ládát, majd mikor kibontotta, mind a ketten szembesültünk vele, hogy telis tele van régi videó kazettákkal. Nagyon megörültünk neki, hiszen ezek a kazik nagyrészt családi videókkal vannak tele, amiket vagy ezer éve nem láttunk.

Le is vittük az egész dobozt a varrógéppel együtt, és hívtam anyát, hogy hol találom a videó lejátszót, mert arra gondoltam, hogy látva mennyire fellelkesült Peti a kazetták láttán, talán le tudom vele foglalni egy időre.

Mint kiderült, nagyon hamar ittam a medve bőrére, hiszen anya telefonban egész egyszerűen közölte, hogy nekünk már nincsen videó lejátszónk. Nem is akartam elhinni, hogy ezt komolyan mondja. Nem is olyan régen, még minden nap azon néztem a meséket, felvettem a kedvenc műsoraimat a tv-ből és áthívtam a barátnőimet, ha kaptam egy új filmet. Vagy lehet, hogy ez mégis csak régen volt?

Próbáltam felidézni az utolsó ilyen alkalmat, de nem ment. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon hogyan tudnék videó magnót szerezni, hogy megnézhessük a kedves régi felvételeinket.

Gondolkodtam, és aki eszembe jutott, fel is hívtam, de senki nem tudott nekem adni, mert mint kiderült, a környezetemben már senkinek nincs.

Egyedül a nagybátyám tudott segíteni, aki azt mondta, ő is a múltkor bukkant rá a családi felvételekre és talált egy helyet, ahol vhs digitalizálással foglalkoznak. Először nem is értettem, miről beszél, de aztán kifejtette, hogy a kazettán lévő filmeket átteszik a gépemre, vagy DVD-re és innentől digitálisan, a mai eszközeinkkel is meg tudjuk nézni őket.

vhs digitalizálásEzt annyira szupernek tartottam, hogy gyorsan én is rákerestem a neten és meg is találtam a céget. El sem hittem, hogy tőlünk néhány utcányira voltak. Rávettem a tesómat, hogy felöltözzön és oda is vittem a kazettáinkat. Mivel az árfekvés, amennyiért dolgoztak nem volt túl magas, így megkértem az urat, hogy minden kazetta tartalmát vegye át nekünk. Gyorsan el is készült, pár napon belül mehettünk is érte.

Azóta nincs gondom a tesómra. Reggel leül a tv elé és egész nap elvan a felvételekkel. Jókat kacag, mikor meglátja, milyen bénán néztünk ki régen, vagy, hogy milyen ruhákat hordtunk, hogyan viselkedtünk.

Mivel úgy látom, hogy jó hatással van a kedélyállapotára a dolog, írtam több csoportba is, hogy aki teheti, próbálja ki ezt az elfoglaltságot hasonló helyzetben lévő szeretténél.

Mi azóta rendszeresítettük a programot és nem csak Peti, de az egész család jól szórakozik a megkopott, de kedves régi felvételeken.